A vasárnap is gyorsan eltelt. Délelőtt jó kis sütés-főzés. Délután vendégek, a család azon ága, akik állatot kizárólag az állatkertben bírnak látni (ám még ott sem kedvelik őket!) Egészen jó stratégiám van ilyen esetekre is.
Reggeltől folyamatosan együtt voltunk a gazfickóval, aztán amikor már úgy kb. 1 óra körül járt az idő és lassan várható volt a vendégek érkezése, akkor elrohantam vele fürödni. Nagyon élvezte, valószínűleg még a víz hőfokát is jól eltaláltam, mert boldogságos pillantásokat vetett, időnként a szemét is elhunyta kéjesen és szépen megfürdőzgettünk. Aztán gyorsan törülköző, kiadtam Katusnak, aki futólépésben vitte az emeletre, hogy a wellness befejezéseként rendbe rakja a tollazatát. Így aztán egész délután a hangját sem hallottam, jól érezte magát a hulikkal, szokás szerint beszélt nekik meg figyelte őket.
Este, a vendégjárás után összepakoltunk és leültünk mizopapával tv-t nézni, hát persze a gyerekkel együtt. Akkor viszont ő újból bebizonyította, hogy fs nélkül teljesen értelmetlen és haszontalan az élet. Miután a papát jól megradírozta, ő pedig, tőle szokatlan módon még gagyarászott is neki, felfedezte, hogy az asztalon egy egész tálikó bontatlan pisztácia van. A zacskóból rakta ki a papa, mert ezek e szemek nem voltak megbontva, aztán próbálta kiskéssel, meg diótörővel, de az előbbi kevésnek, az utóbbi meg túl soknak bizonyult a normális bontogatáshoz. És akkor jött a Szupermen, egyesével szépen kiszedegette a szemeket, a jó kis erős csőrével megbontotta és lepotyogtatta, mert hiába tud ő kanálból joghurtot enni és üdítőskupakból inni, úgy mintha az Angolkisasszonyoktól tanulta volna, azért az ilyen jó kis csemegéket szíve szerint malackamódra fogyassza. Lepotyogtat belőle szinte egész darabokat, amiket aztán mizo és mizopapa szintolyan malacmód meg tud enni!!! Egy kis malac röf,röf,röf.... na de mingyá három!!:-)