Már többször belekezdtem új beírásba, de valahogyan mindig abba maradt. Kedvem sem sok volt hozzá, inkább csak morfondíroztam a dolgokon. Most, hogy mamival ez a baleset történt egyre jobban érzem, hogy meg kell oldjam Csibészke életét. Nem magam miatt, hanem őmiatta. Éli a kis életét itt velünk, mi vagyunk neki minden. Ezzel nincs is baj, de sajnos rá kellett döbbenjek, hogy nem lesz ez mindig így. Mami 72 éves, most még sokkal gyengébb, mint eddig volt, bár nem hagyja el magát. Mégis, ha vele bármi történik (remélem az még jó sokára lesz) akkor szegény Csibi is itt marad egész nap egyedül. Most is így volt, amíg nem volt itthon. 10 napot töltött a kórházban és Csib 10 napig ordított egész nap, mert egyedül volt. Még az utcán is kristálytisztán hallatszott az ordítás. Ő sem tehet róla, hiszen azt szokta meg, hogy reggeltől estig, ha én nem vagyok itthon, akkor mamival és a hulikkal van. Nézegeti őket, azok meg ráülnek a kalitjára és ott buherálnak. Igen ám, de mami nélkül természetesen ez már nem volt jó buli. Igaziból ki sem mertem a hulikat engedni, hogy egyedül legyenek Csibivel, mert hátha elkapja a vadászláz és kicsap valamelyikre a csőrével. Na, a lecke fel volt adva.......... Amikor Csibi hozzám került Kyga nagyon őszintén és becsületesen megmondta, hogy ne számítsak arra, hogy valaha is lesz párja. Ő maga is megpróbálta párba állítani, de Csibészke 3 héten keresztül , amikor ott volt a kis tojó is vele, végigkergette a szerencsétlent a nappalin. Úgyhogy ezt én kristálytisztán tudom. Mégis, valahol belül érzem, hogy sikerülne..... Csibi sokat változott, különösen, mióta meg van vágva a szárnya. Hihetetlenül szelíd lett, csípni nagyon hosszú idő óta egyáltalán nem csíp, semmilyen szituban. Ha nagyon pipás valamiért, akkor inkább mérgesen motyog és megfogja az ujjamat erősebben, de csípésről szó sincsen. Nagyon nyugodt, ha a tükörben látja magát eszébe sem jut megtámadni. Nézegetünk videokat a youtube-on és akkor is csak a monitor mögé leseget, hogy hol a másik madár. Fel is festettem a dolgot Kygának. Először nem örült neki egy cseppet sem, bár egy szóval sem bántott, csak elmondta, amit már eddig is nagyon jól tudtunk, hogy ez nehéz dolog lesz. Én meg elmondtam neki, hogy végül is mért forszírozom ezt a dolgot annyira. Megértette és azt mondta: "Jó, próbáljuk meg, bár Csibi most aztán igazán elég koros ehhez. Lehet, hogy évekig is eltart. Szükséged lesz minden türelmedre és kitartásodra és lehet, hogy még akkor sem sikerül!" Azt válaszoltam, hogy akkor nálam fog élni két sapis egymás mellett két kalitban és mégsem lesz egyikük sem egyedül. Hát most itt tartunk, Csib most is a vállamon ücsörög, amíg írok és a csőrét köszörülgeti. Csilla is írt az indexről, neki ugye már két sapisa van. Nagyon kedves dolog volt tőle, elmesélte, hogyan sikerült Kyliet és Elmot összeszoktatni, mert már ők sem fiatal madarak. És a levele vége volt a legaranyosabb: sok madara van, mégis sokszor órákig el tudja azt a két kis ganyét nézegetni,annyira aranyosak, ahogyan játszanak együtt és szeretik egymást. És vele is pont olyan szelídek, mint előtte. Írta is, hogy ne gondoljam, hogy Csib szeretete alábbhagy velem szemben, ha párja lesz. Megnyugtató volt.

Régen jártam agykontrollra. Tudom, hogy az emberek többsége nem úgy gondolkodik róla, mint én, mégis hiszek benne. Ott azt tanultam, ha valamire nagyon vágyom, akkor képzeljem sokszor magam elé a képet és az közelebb visz a megvalósításhoz. Mostanában minden este ugyanazt a képet látom:Jó idő van, kinn vagyok az udvaron és a vállamon két sapis üldögél, vágott szárnnyal és édesen kurkásszák egymást.Este meg egy közös kalitban bújnak össze, úgy alszanak reggelig, amikor is kezdődik a sapis játék. És az olyan dolog, hogy aki egyszer látja, soha többé nem felejti el az életben.

 És ez így lesz, mert annak kell történnie, ami mindenki számára a legjobb!!:-)