Szombaton gyönyörű idő köszöntött ránk. Mindent előkészítettem a társaságnak, a kaja is hamar elkészült és vártam őket. Szokás szerint Kygáék érkeztek először, ez így is volt megbeszélve. Indultunk volna kifele, Csibre kellett volna csak ráadnom az aviátort, kicsit nehézkesen ment, mert már régen nem volt rajta. Sajnos, nagy hátránya, hogy a tollait a mellén összetöri és ettől mindíg olyan hiányos és csúnya ott a tollazata. Ezért most nem használtuk egy darabig, hogy nőhessen a mellén a toll rendesen. Ráadtam kisebb-nagyobb nehézségek árán, ami azt jelenti, hogy a fejre való feltétel a legmacerásabb része a dolognak. Aztán a többi már normálisabban megy. Rövid értekezeés után azonban kitaláltuk, hogy Kyga megvágja kissé a szárnyait és akkor nem kell az aviátorral veszkődnünk, Csibi viszont kijöhet a kertbe bármikor, mert ott meg nagyon szeret lenni. Én a lábát fogtam, Kyga a szárnyát nyitotta és Kyga párja szépen megvágta a szárnyát. A tollak érzéketlenek, fájdalmat nem okoztunk neki. Megpróbáltuk még ott a szobában, hogy hogyan tud landolni, látszott, hogy szépen földre ér és nem pofára esik, így aztán indulhattunk kifelé. A buli jól sikerült, talán a múltkor kicsit jobb volt a hangulat, de hát ilyen van. A sütik finomak voltak, a leves is jól sikerült. El is üldögéltünk kinn vagy 8 óráig, akkor már hűvösebb volt az idő és a társaság hazaindult. Csibit már olyan 1/2 7 körül bevittük, a nappaliban üldögélt mizopapával és tv-t néztek.
Vasárnap Pesi jött hozzánk, mert fenn volt Pesten egy pár napot és a papagájéhségét csibivel csillapította.:-)) Kyga figyelmeztetett, hogy nagy valószínűséggel a szárnyvágás után kis ideig sértődött lesz aztán majd megenyhül és újra a régi Csib lesz. A papagáj sértődős népség, emlékszem, hogy Milikém is időnként úgy nézett rám, mint a véres kardra ha valami miatt dulifulizott. És ez pontosan így is történt, úgy is mondhatnám, hogy nem voltunk vasárnap beszélő viszonyban Csib és én. Ha mentem felé, egyszerűen hátat fordított, mintha ott sem lennék. Nem mondom, hogy jól éreztem magam a bőrőmbe.... Pesinak viszont nagyon örült, ettek egy kis levest együtt, aztán már ezerrel mászott is a szájába meg tyutyorgott neki. Legalább volt valaki, akivel szívesen játszott!! A nap egyébként nagyon jól telt, kinyitottuk a nagykalit tetejét és Csib egész nap kinn lehetett. Ha akart bement enni-inni, ha meg arra volt kedve akkor a kaliton mászkált vagy a földön randalírozott.Meg persze játszott Katussal meg a barátnőivel. Érdekes módon, így már Dánielt sem zavarta (utálja, ha előtte röpköd és akkor mindíg utána is akar kapni), Csibi szeret a földön mászkálni és ettől az öreg kutya sem kapott idegrohamot, csak nézegette, hogy mit figurázik a földön.
Hétfőn reggel még a hálókalitból is alig akart kijönni, akkor már egy kicsit el voltam keseredve, de viseltem a dolgot amúgy "férfiasan" hiszen én kerestem magamnak. Végül csak kivettem, megetettük a kicsiket és ő is bement az oviba. Mami azt mondja, jókat játszott egész nap. Különösen azt a hajókötelet szereti, amit Longitól kapott, nagyon jókat szokott vele játszani, fejjel lefelé lógva játszik a többivel ami ott lóg a kalitban. Este hazaértem és valóban, a mérge már enyhülőben volt, jött, játszott, megtámadta a kezem és etetett meg táncolt. Ezek a legbiztosabb jelei annak, hogy szent a béke. Jó sokáig kinn játszottunk, kicsit eszegettünk, én pedig kezdtem megnyugodni.
Kedd reggel pedig megint maga volt a boldogság: első szóra jött kifelé, elmentünk fürödni, aztán leültünk a nappaliban. Ő az ujjamon ült, felém fordult és elkezdte halkan a mondókáját. Tüneményesen motyogott, papa ott ült mellettem és hallani véltük a "szia, mi van, Csibi, puszi" szavakat és persze jókat cuppogott is hozzá!:-)) És papa nem mondta, hogy képzelgek vagy hogy ő nem hallotta!!!:-))) Nagyon-nagyon boldog voltam, hogy vége az "örökharag"-nak és Csibikém újra a régi.
