Kedden sem éreztem magam sokkal jobban, sőt, pont mikor hazaértem elkapott egy jó kis gyomorgörcs és úgy ahogy voltam csendesen fetrengtem a hálóban a földön. Csibi pedig néma csendben ült az ágy támláján, sehová nem mozdult csak engem figyelt, később mikor már enyhült a görcs lejött hozzám és szépen elbóklászott mellettem. Eszébe sem jutott bármiféle rendetlenkedés, szétrágás stb. El is aludtam kissé, ő meg ahogy szokott ült az ágytámlán és csendben várta, hogy felébredjek.
Szerdán még este is dolgozni kellett menjek, de a család, akikhez készültem szintén papagájos ezért gondoltam egy nagyot, bepakoltam a kis zöld manómat a hordozóba és elvittem magammal. Szépen elücsörgött benne, kapott egy kis ropit meg dinnyét azt eleszegette aztán mikor én végeztem indultunk haza. Az oda-vissza utat szokás szerint végig vonyítottuk, ami úgy néz ki, hogy a rádió szól én énekelek (?) és csibi meg alá trillázik!!! A bolondokházában tárt karokkal várnának de mi szeretünk így együtt üvölteni !!!:-))))